|
Őszi borongás
B Huszta Irén 2017.01.17. 22:11
Sokszor érezzük úgy, hogy az élet
Durva tréfákat űz velünk.
Máskor meg felebarátunk véget
Nem érő viccein derülünk.
Olykor nem tudjuk azt sem, mi végre
Felhőtlen, derűs az életünk,
Máskor meg kedves szó simogat meg,
S ez érintés lesz a végzetünk.
Nem tudjuk, honnan indul a lágy szellő,
Mitől lesz széllé, s hová szalad.
Mikor dönt úgy a rég súlyos felhő,
Hogy leönti terhét – hogy megszakad?
Miért kel életre a mai hűs esőtől
Az évekig földben rejtező mag,
S hogyan táplálhat boldog jövőt az öröm,
Mit a múltban tapasztaltam…?
Miért vagy éppen akkor épp ott,
Hol láthatod a Tejutat?
Miért telik meg mára a hold,
És mitől melegít a Nap?
S az a tűz, amely a Nap foltos
Arcából ömlik, s foltokat
Perzsel a bőrön – ez a Nap most
Lelkemen is égethet lyukat?
Lehet, hogy ami neked a csoda,
Az nekem feszülő akadály.
Nem lesz a tenger vize sósabb,
Bár az apályra jön a dagály.
A lélek sem attól borúsabb-búsabb,
Ami rossz vétlenül rátalál,
S akkor lehet csak boldogabb, ha
Önmaga fénytükrében áll.
Hogyan lehet a bánatos lelket
Örömmel megtölteni?
Honnan merítsen reményt az ember,
Ki jóban már nem is mer hinni?
Meg lehet – s vajon érdemes-e
a boldog percet megállítani?
Nem! De ebben a térben és időben
Lehet, s kell új örömre lelni…!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
