Téli zsoltár
B Huszta Irén 2016.12.18. 21:27
Téli zsoltár
Csend suhan át a szobán fehéren,
világít bent, de a békét mégsem
adja meg –
lelkedre ül fagyosan az élet
kihunyt szemű madara, a végzet,
megremeg
jeges körme, amint beléd mélyed
halálittasan, véredet nézed –
egyre megy…
***
Ködbe tűnő jeges éjszakákon,
amikor a szél zúzmarát lehel,
dideregve ébred az új álom
a holdfény fagyosan útra kel,
rádermed egy hulló hópehelyre,
tisztán csillan gyémánt-kemény kelyhe…
Napra nap jön, ám a tél nem enyhül,
szíved már csak egy rideg kődarab,
életed ha örök halállá hűl,
fény-fensége rajtad kívül marad…
Sárkánya elragad, magával visz
az „egyre megy”-nek, semmiben sem hisz.
***
Napfürdőben szikrázó paplannal
takaródzik a táj, pőre karral
kevélyen
táncol az ágakon – lágy szellőt hall…
Feketén tükröződik – amit vall –
szemében,
amint a remény szikrája elhal…
Mindig újra éleszted szavaddal,
Istenem.
Szeged, 2009. február 12.
|